Volt egyszer egy fiatalember, aki minden idejét és erejét a kereskedésre fordította. Utazott faluról falura, városról városra, árut vett és eladott, mindig remélve, hogy a következő üzlet majd meghozza a várt sikert. Bár megélt belőle, a szíve mélyén nem érezte azt a tüzet, amely miatt azt mondhatta volna: „Ez az én életem.”

Még a legnagyobb igyekezet is üres lehet, ha hiányzik belőle a szenvedély.

A lyukas cipő

Egy napon különös dolog történt. A sok vándorlástól és munkától a cipője talpa teljesen elkopott. Lyukas cipőben járta az utcákat, és szégyellte magát, mert nem maradt pénze sem új lábbelire, sem a régi megjavítására.

Néha egy apró repedés a mindennapokban képes feltárni az élet igazi irányát.

Másnap mégis nekiveselkedett. Összeszedett pár fadarabot, egy darabka bőrt a piacról, és saját kezével próbálta megjavítani a cipőt. Hosszas ügyeskedés után sikerült: a régi, lyukas cipő új életre kelt.

A kezdet

A szomszédai felfigyeltek rá:

„Hé, ki csinálta ezt? Olyan, mintha új cipő lenne!”

Egyikük hamarosan odavitte a saját cipőjét, aztán jött a másik, majd a harmadik. Hamarosan már sor állt az ajtaja előtt. Nem boltja lett, hanem műhelye, ahol lelkesedéssel és szívvel dolgozott.

A hírnév útján

Lassanként híres cipész vált belőle. Nemcsak javított, hanem egészen egyedi, drága lábbeliket is készített.

A brunei szultán és az angol herceg is az ügyfelei közé került.

A Közel-Kelettől Nyugat-Európáig mindenhol ismerték a nevét, sőt még Párizsban is akadtak előkelő hölgyek, akik különleges alkalmakra az ő cipőit viselték – olyan darabokat, amelyeket kifejezetten az ő lábukra szabott.

A felismerés

Évekkel később egy újságíró megkérdezte tőle:

„Mondja, miért nyitott cipőjavítót, és miért hagyta ott a zöldség-gyümölcs kereskedést? Hiszen abból is jól megélt.”

A mester mosolyogva felelt:

„Ha nem lett volna lyukas a saját cipőm, sosem jövök rá, hogy az élet cipésznek teremtett, nem kereskedőnek.”

Tanulság

Sokszor azt hisszük, hogy az álmainkhoz egyenes út vezet. Valójában azonban a kudarcok, hiányosságok és kényszerek segítenek felfedezni az igazi hivatásunkat.

A veszteségeink néha a legnagyobb ajándékaink kapui.