Éjszakás szolgálatát követő, jól megérdemelt pihenését töltötte a főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának főtisztje,
Mirkóczki János r. alezredes, amikor szombat este megcsörrent a telefon.
Az ügyeletvezető kolléga jelezte: egy fiatal pár eltévedt a Bükk-fennsíkon.

„János csukott szemmel is eligazodik a hegyen” – tartják róla a kollégái.

A segélyhívás október 18-án 17:57-kor érkezett. Az alezredes – aki szabadidejében sűrűn fut, túrázik,
és bejárja a Bükk vendégházait – ezúttal sem elégedett meg a telefonos útbaigazítással.

„Félredobtam a távirányítót, és csak annyit mondtam: Máris indulok értük, tudom, hol vannak!” – idézte fel mosolyogva.

Néhány perccel később már a Nagymezői őrháznál volt, ahol rá is talált a két átfagyott kerékpárosra.
A budapesti fiatalok Szilvásváradról indultak, egészen Bánkútig tekertek,
és úgy gondolták, onnan „csak lefelé gurulva” hamar visszaérnek a szállásra – ám időközben rájuk sötétedett.

„Csak hát a hegy mást gondolt” – jegyezte meg az alezredes.

A kerékpárokat és a kihűlt párost Mirkóczki János visszaszállította Szilvásváradra.
A „kaland” végén a fiatalok már mosolyogva mondtak köszönetet a segítségért.

A történet nem egyedi. A kollégák szerint az alezredes évente 2–3 alkalommal is segít
bajbajutottakon a szabadidejében: sérült túrázók mentésében, vagy a fennsíkon eltévedt vendégek hazatalálásában.

„János a Bükk őrzője” – fogalmazta meg egyik munkatársa. – „Mindig lehet rá számítani.”

A mostani eset újra emlékeztet: a hivatás nem mindig ér véget a szolgálat befejeztével –
különösen akkor, ha valaki úgy ismeri a hegyet, mint a tenyerét.