Blackness Castle – Az erőd, ami a skót tengerpartot őrzi
Egy napos augusztusi napon Betti, én és hűséges társunk, Betyár kutya indultunk útnak, hogy felfedezzük Skócia egyik legkülönlegesebb erődjét: a Blackness Castle-t.
Betyár már 16 éves, így lassan, méltóságteljesen cammogott mellettünk, néha meg-megállva, hogy kifújja magát.
Azt hiszem, ő Skóciát jobban szereti, mint Európa bármely táját – vagy talán csak tudja, hogy itt minden kőnek története van.
A vár első pillantásra lenyűgöző. Masszív, hajó alakú formája miatt gyakran nevezik „a hajó, ami sosem hajózott”-nak.
Ahogy közelebb értünk, a falak komor erőt sugároztak, mintha még mindig őriznék a régmúlt idők titkait.
Belépve a hatalmas csarnokba, egyszerre éreztük a múlt súlyát és a hely nyugodt csendjét. A vastag falak közt alig jutott be a fény, a kőfalakon itt-ott zöld moha kapaszkodott. A mennyezetről vaskos fa gerendák lógtak, közöttük pedig díszes kovácsoltvas csillárok.
A keskeny ablakokból kinézve a tenger tárult elénk. A kilátás egyszerűen lélegzetelállító – a víz csillogott a napfényben, a távolban apró hajók ringatóztak. Betti és én csendben álltunk az ablaknál, miközben Betyár békésen lefeküdt a kövön, mintha őrizné a pillanatot.
A várban sétálva több régi kőfaragványt és címert is felfedeztünk. Ezek a kövek mesélnek az egykori urakról, mesterekről és azokról az időkről, amikor a Blackness Castle nemcsak katonai erőd, hanem a hatalom jelképe is volt.
Ez volt hát kalandunk első fejezete Blackness falai között. Ahogy kifelé tartottunk, Betyár elégedetten szuszogott mellettünk – nem horkolt, csak épp annyira hangosan lélegzett, hogy elijessze a közelünkbe merészkedő sirályokat.