Bográcsok Szimfóniája: Portobellói Magyar Gasztroünnep
Egy mindenkiért, mindenki egyért – amikor négy bogrács varázsolja el a tengerpartot
Vannak pillanatok, amikor egy egyszerű találkozó többé válik, mint főzés. Amikor a bográcsok körül nem csak ételek készülnek, hanem emlékek szövődnek újra, és a füst illatával együtt a múlt is felszáll.
A Történelmi Pillanat
2025. október 11., Portobello homokos tengerpartja, Edinburgh – magyar találkozó, Tamás Siffer főszervező rendezőmester szervezésében, segítőkezeivel: Vivien Groll, Zoltán Bagó és Gáspár László.
Ez nem volt egy átlagos összejövetel. Ez volt az első alkalom, hogy Edinburgh Portobello tengerpartján rendeztek magyar bográcsolást. Történelmi pillanat, ha úgy tetszik. És milyen pillanat volt!
Ha jól számoltam, több mint 100 résztvevő volt ott. Felnőttek, gyerekek, és nem is egy jószág is képviseltette magát a nagyon szép napsütéses időben – igazán jó időt tudtunk kifogni a bográcsolásra. Az ég kegyes volt hozzánk: októberi napsütés, enyhe szél, tökéletes tengerparti hőmérséklet.
Voltak, akik Londonból jöttek fel, hogy tiszteletüket tegyék a bográcsoláson. Ez önmagában mindent elmond. Amikor valaki több órát utazik azért, hogy részt vegyen egy közösségi főzésen, az több, mint hobby. Az identitás. Az otthon. A gyökerek.
Ma reggel még nem is sejthettem, hogy estére nemcsak egy teljesen új forralt bor recepttel leszek gazdagabb, hanem megismerem négy bogrács titkát: megtanulom, hogyan készül az igazi zöldbableves, a tökéletes vegyes pörkölt, a nagy bogrács chilis bab, és persze a varázslatos forralt bor is. És ami még fontosabb – olyan emberekkel találkozom újra, akiket tíz éve nem láttam: Feri és Terike, és még sokan mások.
Ahogy Portobello homokos partján felálltak a bográcsok egymás mellett, és a tölgyfa lángjai életre keltek a sós tengeri szélben, valami különleges kezdett kirajzolódni. Négy bogrács, négy különböző étel, egy közösség – és több mint száz ember, aki azt mondta: „Igen, én is itt akarok lenni. Én is része akarok lenni ennek.”
Nem csak ételek készültek. Egy közösség született újjá a tengerpart varázsában. És talán, egy új hagyomány is.
Négy Bogrács, Egy Szív: A Menü Bemutatása
Zöldbableves – A Nyitány
Az első bográcsban a hagyományos magyar zöldbableves főtt. A zöldbab lassan puhult a füstös szalonna és a csontok levében, miközben a csípős paprika és a fokhagyma aromája keveredett a tengeri levegővel.
„A zöldbableves a magyar lélek tápláléka” – mondta valaki, és igaza volt.
Vegyes Pörkölt – A Főszereplő
A második bográcsban vegyes pörkölt készült – marha, sertés, talán egy kis bárány is – mind együtt rotyogva a vöröshagymás, paprikás szaftban. A hús olyan puhára főtt, hogy szinte szétesett a kanalától. Ez volt a nap sztárja, a főfogás, ami körül a legtöbb ember gyűlt össze.
Nagy Bogrács Chilis Bab – Sándor Dániel Ötlete, Krisztina és Richard Mestermunkája
A harmadik, egy hatalmas bográcsban, Krisztina Csabianszki-Balogh és Richard Csabiánszki varázsolták a chilis babot. A negyedik bogrács ötlete azonban Sándor Dániel fejéből pattant ki – ő volt az, aki nemcsak ötletet adott, hanem állta az összes költségét a chilis babnak is. Nem mindennapi nagyvonalúság és közösségi szellem.
Nem a mexikói verzió, hanem egy sajátos magyar-amerikai hibrid: vörösbab, darált hús, sok paprika, paradicsom és természetesen füstölt kolbász. Ez volt az a fogás, ami soha nem fogyott el – mindig volt még egy merőkanálnyi. Krisztina és Richard nem spóroltak sem az idővel, sem a szeretettel, Sándor Dániel pedig biztosította, hogy mindenkinek jusson – és ez minden falatban érezhető volt.
Forralt Bor – A Grand Finale
És végül, a negyedik bográcsban…
A Tökéletes Forralt Bor Anatómiája
Az Alapok: Amikor a Minőség Számít
A negyedik bográcsban, amely talán a legfotogénebb volt a narancsszeleteivel és csillagánizs díszítéseivel, a forralt bor készült.
„Bogrács, jó fajta zamatos tölgy tűzifa, bográcsállvány, jó bor – ezek nélkül ne is kezdj bele” – vallja minden igazi bográcsozó.
Az alapanyagok listája egyszerűnek tűnik, de a részletekben rejlik az ördög – és a tökéletesség:
Az eszközök:
- Igazi öntöttvas vagy zománcozott bogrács
- Strapabíró bográcsállvány
- Aromás tölgyfa – mert a füst íze belejön a borba
- Hosszú fakanalak a keveréshez
A folyadék alapja: Legalább négy különböző vörösbor keveredik a bográcsban – mindegyik más karakterrel, más illattal. A titok? A rétegzettség. Egy könnyebb fruity, egy testesebb száraz, egy fűszeres és egy lágy – együtt alkotnak szimfóniát.
És itt jön a meglepetés: egy-két üveg fehérbor is kerül a keverékbe. Igen, jól olvastad. A fehér frissességet és savat ad, egyensúlyba hozza az édességet.
A Fűszerek Tánca
A forralt bor lelke a fűszerekben rejlik:
Sztár ánizs – a csillag alakú fűszer, ami édes-fanyar likorellát hoz, és vizuálisan is gyönyörű a narancsszeletek között lebegve
Fahéj – nem por, hanem egész rudak, amelyek órákig engedik magukat a forró borba, lassan adva át aromájukat
Cukor – de ne túl sok! A bor természetes édessége és a fűszerek is adnak édességet
Narancs – vastag szeletekre vágva, héjastól, hogy az esszenciális olajok is belejöjjenek a keverékbe
„…és talán még valami amit kihanytam” – ahogy minden jó recept esetében, mindig van egy titkos összetevő, amit csak az ízlelőbimbók árulnak el.
A Tűz Mellett: Ahol az Idő Megáll
Köszönet Tamás Siffernek, a főszervező rendezőmesternek, és segítőkezeinek – Vivien Grollnak, Zoltán Bagónak és Gáspár Lászlónak –, akik összehozták ezt a magyar találkozót Portobello partján. Nem minden nap fordul elő, hogy valaki (vagy valakik) képesek egybegyűjteni olyan embereket, akik évek óta nem találkoztak, és létrehozni egy olyan atmoszférát, ahol mindenki azonnal otthon érzi magát. A szervezés nem egyszerű feladat – több mint száz ember koordinálása, négy bogrács logisztikája, minden apró részlet – de Tamás csapata hibátlanul megoldotta.
Miközben a négy bogrács lassan melegedett a tengerparti szélben – zöldbableves habzott itt, pörkölt rotyogott ott, Sándor Dániel ötlete alapján Krisztina és Richard chilis babja bugyogott amott, és a forralt borban a narancsok elkezdtek táncolni a sötétvörös folyadékban – a beszélgetések is felmelegedtek. Tíz év történetei sűrűsödtek össze néhány órába. A homokos part, a hullámok morajlása és a tüzek pattogása tökéletes hátteret adott az újraegyesüléshez.
A négy bogrács nem csak négy ételt jelentett. Minden bogrács körül más-más társaság gyűlt össze: volt, aki a pörköltet őrizte, volt, aki a zöldbalevesnél filozofált, volt, aki Sándor Dániel ötlete alapján készült chilis babot kóstolgatta Krisztina és Richard bográcsánál, és volt, aki a forralt bor tökéletesítésén dolgozott. És aztán mindenki körbejárt, kóstolt mindenhonnan, megosztotta az ízeket, a recepteket, a történeteket.
A Kürtőskalács Meglepetés
És akkor, a nagy főzés közepén, megjelent Kincső Kovács kürtőskaláccsal.
Olyan dolgok ezek, amik meghatározzák egy este varázsát. Senki sem kérte, senki sem várta, mégis pontosan akkor érkezett, amikor kellett. És akkor ráismertem – Kincső volt az, akivel tíz éve nem találkoztam! Az a pillanat, amikor egy régi arc feltűnik a tömegben, és minden emlék egyszerre áramlik vissza.
Mivel már nagyon régen vettünk kürtőskalácsot, hát meg is kóstoltuk a kókuszos változatot – nagyon friss és finom volt. A még meleg, ropogós külső, a puha belseje, a kókusz édes illata keveredett a bográcsok füstjével.
Ez is a portobellói este szépsége volt: az a spontaneitás, amikor régi barátok ajándékot hoznak egymásnak. Egy kürtőskalács Kincső kezéből itt többet jelentett, mint egy desszert. Azt jelentette, hogy az idő nem számít, a távolság nem számít – az igazi kapcsolatok túlélik az éveket. Egy közösségnek, ahol az adás és kapás természetes, ahol a megosztás nem kötelesség, hanem öröm.
Kis Pillanatok, Nagy Emlékek
Volt egy kisfiú, aki fürdőnadrágban a parton, a víz mellett ásott egy gödröt. Már kezdett csípni az idő, október végi tengeri szél fújt, de ő még ásott lefelé. A gyerekek kitartása csodálatos dolog – amikor valami megragadja a képzeletüket, sem a hideg, sem semmi más nem számít. Csak a gödör, csak a játék, csak az a varázslat, amit egyedül ők látnak.
Végül a tengervíz lassan kezdett beszivarogni a gödörbe. A kisfiú megállt, nézte, ahogy a víz feltölti művét. Úgy gondolta, ha már így is nedves, megfürdik a tengerben. És megfürdött – októberi Portobello vizében, miközben a part tele volt bográcsokkal és tüzekkel.
Később, már felöltözve, ott melegedett a tábortűz mellett. Pirosra égett arcával, még mindig a kalandról mesélve. Ez is a gyerekkor szépsége: amikor egy gödör a legnagyobb építmény, és egy október végi fürdés a legnagyobb kaland.
Valahova a végén, amikor ettünk, volt egy 2 éves kislány szőke fürtökkel. Nézte, ahogy a nagyobb gyerekek falatoztak a pörköltből, szinte ígéző szemeivel le sem tudta venni a szemet egy kisfiúról. Az a tiszta, őszinte csodálat, amit csak a gyerekek tudnak: amikor valaki más boldogsága a legnagyobb látványosság a világon.
És amikor Betyárt megsétáltattuk, két kislány rohant oda Bettihez, chipset kínáltak neki. Betyár, az öreg bölcs kutya, aki már annyi bográcsos bulit látott, türelmesen fogadta az ajándékot. A kislányok arca sugárzott a boldogságtól, hogy megoszthattak valamit a kutyával. Búcsúzáskor is ők voltak az utolsók, akik még egy-egy chipset csúsztattak Bettinek.
Ezek azok a pillanatok, amiket nem lehet megtervezni, nem lehet megrendezni. Csak megtörténnek. És mégis, ezek teszik emlékezetessé az estét. Nem a négy bogrács, nem a tökéletes recept – hanem egy kisfiú, aki gödröt ás és megfürdik a hideg vízben, egy kislány ígéző tekintete, és két másik kislány, aki chipset oszt meg egy öreg kutyával.
A Bográcsok Ritmusa
A bográcsok főzése nem gyors procedúra. És ez a szépsége. Nem lehet sietni. A tölgytűz lassan ég, a pörkölt lassan puhul, a zöldbableves lassan sűrűsödik, Sándor Dániel ötlete alapján Krisztina és Richard chilis babja lassan érik össze, a forralt bor lassan forrósodik, a fűszerek lassan engedik el titkaikat. És közben? Közben újra megismered azokat, akiket azt hitted, már ismersz.
Amikor Besötétedett: A Tüzek és a Tánc Éjszakája
Közben besötétedett, mire az étel elkészült. De előtte, még a lemenő nap aranyló színében, láttam valamit, ami tökéletes volt.
Volt egy fiatal pár, kicsit távol a homokon, a zenére táncoltak. Látszott rajtuk, hogy csak ők ketten vannak egymásnak. A lány nevetett, a fiú is vissza mosolygott a lányra, gyakorlott mozdulatokkal követték a zenét. Romantika a lemenő nap aranyló színében, ahogy megfestette a partot.
És akkor létrejött az Arany híd a tengeren, amit a hold fénye hozott létre. Az a varázslatos pillanat, amikor a nap már lebukott, de a hold még fel nem kelt teljesen, és a fény aranyszínű utat fest a hullámokra. A táncoló pár sziluettje ebben a fényben – mint egy festmény, amit soha nem lehet megismételni.
Eljött az este. A tábortűz illata lengte be a partot.
És akkor vettem észre a másikat is – valamit még varázslatosabbat.
Végig a parton, mellettünk és távolabb is, tüzek gyúltak meg. Fiatalok, idősek, családok gyerekekkel, kutyák a gazdáik mellett – kik hogy ültek körbe tüzeiket. A több mint száz ember, aki délután még idegenként érkezett, most már egy nagy családdá vált. Mintha a barátság és a béke tüze kezdett volna terjedni és terjedni – emberek ültek le a tűz köré, amely melegítette testüket és lelküket egyaránt, osztva meg egymás között a szeretet lángjait.
„Micsoda este ez, micsoda fény, ami újra gyúlt, kezdi melegíteni az emberek szívét. Békét kívánva ennek a zord világnak.”
A Portobello-i homokos part azon az estén nem csak egy tengerpart volt. Egy fénytenger lett, ahol minden tűz egy-egy közösséget jelentett, minden láng egy-egy történetet mesélt. A sötétben a tüzek fényei úgy ragyogtak, mint a remény csillagképei – jelezve, hogy itt, most, ebben a pillanatban, minden rendben van a világban.
Nem számított, hogy ki milyen nyelven beszélt, honnan jött, mit hozott magával. A tűz körül mindenki egyenlő. A tűz melege nem válogat. És ahogy néztem végig a parton a száz meg száz parázsló tüzet, megértettem: ez több, mint egy rendezvény. Ez egy rituálé. Egy ősi emberi gesztus, amikor leülünk a tűz köré, megosztjuk az ételünket, és összekötjük a szívünket.
A „Nagyon Jó Buli” Receptje
Mi kell egy igazán emlékezetes bográcsos bulhoz a tengerparton?
- Jó alapanyagok – ne spórolj sem az étel, sem a bor minőségén
- Változatosság – több bogrács, több étel, több ízvilág
- Idő – add meg a lehetőséget mindegyiknek, hogy kiérlődjön
- Türelem – a legjobb dolgokat nem lehet sietteni
- Teamwork – négy bogrács négy csapatot jelent, de egy közösséget alkot
- Régi barátok – vagy új ismerősök, akik hamarosan régi barátok lesznek
- Egy jó sztori – mindig legyen mit mesélni
- Portobello homokja – vagy bármi más hely, ahol a szív otthon érzi magát
- Egy kiváló szervező – aki össze tudja hozni az embereket
Epilógus: A Tökéletlen Tökéletesség
Amikor a nap végén hazaindultunk Betti, Betyár – az öreg kutya – és jómagam Portobello homokos partjáról, még mindig éreztem a számon a fahéj és ánizs ízét, a paprikás pörkölt zamatát, Sándor Dániel ötlete alapján készült chilis bab füstölt kolbászának ízét Krisztina és Richard bográcsából, Kincső kürtőskalácsának édes ízét, és a zöldbableves melegségét. Az orromban ott volt a füstölt tölgy és a sós tengeri levegő illata. A szememben pedig ott ragyogott a száz tűz képe, ahogy végigvonult a parton, melegítve testeket és lelkeket. És a fülemben még a táncoló pár zenéje csengett, a lány nevetése a naplementében. És a szívemben a viszontlátás melege – Kincső, Ferfi, Terike és mindazok, akikkel tíz év után újra összehozott bennünket a bogrács és a tűz.
De ami igazán maradt, azok nem a receptek voltak – bár azokat is megjegyeztem mind a négyet. Ami maradt, az az érzés volt: néha a legjobb dolgok akkor történnek, amikor valaki – ebben az esetben Tamás Siffer és csapata: Vivien Groll, Zoltán Bagó és Gáspár László – összehozza az embereket, felállít négy bográcsot a tengerparton, és hagyunk teret a véletlen varázsának. És akkor, ahogy besötétedik, a tüzek egymás után gyúlnak, egy fiatal pár táncol az arany hídon, és az egész part egy fénytengerré válik, ahol a barátság és a béke tüze terjed emberről emberre.
A magyar közösség ereje éppen ebben rejlik: bárhol a világban vagyunk is, négy bogrács és egy kiváló szervezőcsapat képes újraéleszteni a kapcsolatokat. És amikor Edinburgh Portobello partján először rendeznek magyar bográcsolást, Tamás Siffer, Vivien Groll, Zoltán Bagó és Gáspár László vezetésével, és több mint százan jönnek el – sokan Londonból is felutazva –, akkor tudod: ez nem vég, hanem kezdet. Egy új hagyomány első fejezete.
Amikor a sötétség leszáll, mi gyújtunk egy tüzet – nem azért, hogy elűzzük a sötétséget, hanem azért, hogy fényt adjunk másoknak is. És talán jövőre, meg azután is, ugyanitt, ugyanígy – de még többen.
A tökéletes bográcsos buli titka? Talán az, hogy nincs is tökéletes recept. Van viszont tökéletes pillanat – amikor a tüzek melege, a négy bogrács aromája és a barátság melegsége egybeolvad. Amikor egy időben készül a sós, az édes, a csípős és a fűszeres. Amikor egy időben olvad össze a múlt és a jelen. És amikor a tüzek lángjai végigfutnak a parton, összekötve az emberek szívét.
Békét kívánva ennek a zord világnak – ahogy a tüzek fénye világított azon az estén Portobellóban.
Készítsd el Te is! De ne feledd: a legfontosabb összetevő mindig az lesz, akivel megosztod. És amikor besötétedik, gyújts egy tüzet – nem csak azért, hogy melegedj, hanem azért is, hogy fényt adj másoknak.
Köszönet Tamás Siffernek, a főszervező rendezőmesternek, és segítőkezeinek – Vivien Grollnak, Zoltán Bagónak és Gáspár Lászlónak – hogy 2025. október 11-én életre hívták az első Edinburgh Portobello-i magyar bográcsolást. Köszönet Sándor Dánielnek a negyedik bogrács ötletéért és a chilis bab összes költségének vállalásáért. Köszönet Krisztina Csabianszki-Baloghnak és Richard Csabiánszkinak a csodálatos chilis bab elkészítéséért. Köszönet Kincső Kovácsnak a kürtőskalácsért és a viszontlátásért. Köszönet Ferinek és Terikének. Köszönet a mai napért, a napsütéses időért, a Portobello homokos partért, a négy bográcsért, a tüzek éjszakájáért, a táncoló párnak, a gödröt ásó kisfiúnak, a két kislánynak aki chipszet adott Bettinek, a több mint 100 résztvevőnek – köztük azoknak is, akik Londonból utaztak fel es azoknak is akik Skócia távoli részéről érkeztek–, és mindazoknak, akiket tíz év után is ugyanolyan jó újra látni. Békét kívánva ennek a zord világnak.
Találkozunk jövőre? 🔥
