Amikor október végén kigyúlnak a narancssárga lámpások, sokan úgy gondolják, ez valami új, „nyugatról jött” szokás. Pedig a magyar falvakban már jóval a Halloween előtt is világítottak tökök az udvarokon. Őseink a Mindenszentek előtti napokban gyertyát tettek a tökbe, répába vagy céklába vájt üregbe, hogy fényt gyújtsanak a léleknek és távol tartsák a rosszat.

„A fény nem csupán világosság volt – hanem üzenet az élők és a holtak között.”

A régi magyar hiedelem szerint ilyenkor a megholt szerettek visszatérnek, ezért az ablakokba mécses került, a házak előtt pedig kis lángok pislákoltak. A falu végén a gyerekek töklámpást faragtak, s ijesztő arcokat véstek bele, hogy elriasszák a kóbor lelkeket. A derengő fényben ott volt a játék és a babona, a nevetés és a tisztelet egyszerre.

A modern Halloween mindehhez csak díszletet adott: jelmezeket, cukorkát, vidámságot. De a lényege – a határvonal a fény és sötétség, az élet és halál között – ugyanaz maradt. A mai magyar töklámpás így nem más, mint régi szokás új köntösben.

„Amikor a töklámpás fellobban, a múlt mosolyog ránk a mécsesen át.”

Lehet, hogy már nem répa, hanem narancsszínű halloween-tök, de az üzenet ugyanaz: fényt vinni a sötétbe. A magyar töklámpás a mi emlékezésünk, a mi mosolyunk az elmúlásban – és talán a legszebb híd a hagyomány és a jelen között.